A pályázat célja, hogy bemutassuk a közvéleménynek, milyen csodálatos ereje van a jó orvos-beteg kapcsolatnak! Orvosaink segítőkész, odaadó, humánus hozzáállása – szakmai felkészül
A Budapesti Triatlon Világbajnokság keretén belül hirdettük meg az
idén negyedszer induló Év Orvosa Pályázatot.
Szeptember 8.-án délután negyed ötkor került sor az idei kampány
megnyitására. Ez a sajtótájékoztató sokkal különlegesebb volt, mint
eddig bármelyik, amit rendeztünk. A különlegességét elsősorban az
adta, hogy idén csatlakoztunk a Magyarországon megrendezett
Triatlon Világbajnokság záró rendezvényéhez.
Miért pont a Triatlon Világbajnokságra esett a választásunk? Ennek
több oka is volt. Elsősorban azért, mert a Világbajnokság ideje
alatt rendezték meg az Orvos Triatlon Világbajnokságot is.
Valamint, a Triatlon világbajnokság keretén belül megrendezett Zöld
Triatlon bajnokságon indult két csapat is az Astellas Díj 2010 – Év Orvosa
Pályázat színeiben.
Nagy
Bandó András(2 km
futás), Dr. Éger István
(2 km futás) és Dr. Kolláth
György (8 km kerékpározás) képviselte a pályázat zsűritagjait a
versenyen. Büszkék lehetünk rájuk, mert mindegyikük teljesítette a
megadott távot.
Az
orvos csapat is nagyon szépen teljesített. Dr. Bittner Nóra (2 km futás),
Dr.Vástyán Attila(2 km
futás) és Dr. Tóth
Tibor (8 km kerékpározás) örömmel indult a versenyen, hogy
ezzel is felhívják a figyelmet az Astellas Díj 2010 – Év Orvosa
Pályázatra.
Orvosaink a Triatlon szövetség különdíját is megkapták.
A pályázat idén sem változik. A történeteket december 1.-ig
küldhetik be az olvasók. A beérkezett történetek közül a szakmai
zsűri kiválaszt 25 történetet, amire majd awww.dijazorvosokert.huhonlapon lehet
szavazni.
Beindult facebook, twitter és iwiw profilunk is. Ezekhez bárki
csatlakozhat. Kérlek titeket, hogy csatlakozzatok és ajánljátok
ismerőseiteknek is!
Bizony, nincs
már hátra sok idő és újra szebbnél-szebb történeteket olvashatunk
az orvosok segítőkészségéről, profizmusáról és a jó orvos-beteg
kapcsolatról.
Szeptember
8-án indul el idén a pályázat egy sajtótájékoztató keretében. Az
előző évekhez képest változás történik a sajtótájékoztató
helyszínét illetően.
Örömmel jelentem be, hogy az
Astellas Díj 2010 csatlakozott a Magyarországon a Triatlon
Világbajnokság keretén belül megrendezésre kerülő 14. Orvosi
Triatlon Világbajnoksághoz.A
2010-es világbajnoki sorozat olyan emblematikus városokban kerül
megrendezésre, mint Sydney, Szöul, Madrid, Hamburg, és London. A
sorozat utolsó állomása Budapest, ahol a nagydöntőt (Grand Final)
rendezik meg. A versenypálya Budapest szinte összes nevezetessége
mellett elhalad, ezért a belváros szinte minden részén
megtekinthető a verseny. Főbb pontok, ahol találkozhatunk a
versenyzőkkel: Szabadság híd, Gellért hegy, Erzsébet híd, Budai
vár, Lánchíd, Roosevelt tér, Szent István
Bazilika.
Két csapat is
indul az Astellas Díj színeiben. Az egyik csapat a zsűritagokból,
míg a másik Astellas díjas orvosokból áll.
Zsűri csapat:Dr. Éger István (2 km futás), Dr.
Kolláth György (8 kmkerékpározás), Nagy-Bandó András
(300 múszás)
Orvos csapat:
Dr. Bittner Nóra (8 kmkerékpározás), Dr. Bálint András
(2 kmfutás), Dr. Tóth Tibor (300 múszás)
Itt a nyár, a
jó idő, az emberek többsége nyaralni megy, vagy csak otthon piheni
ki a munka fáradalmait. Mi azonban ilyenkor sem pihenünk, ugyanis
elkezdődött az idei, tehát a 2010-es év Orvosa pályázat és Astellas
díj szervezése. Annyit már most megígérhetünk, hogy az idei
pályázat sem marad meglepetések nélkül.
Sokan egész
évben küldik be történeteiket az emberséges orvosokról, gyógyulásuk
történetéről. Ez rengeteg erőt ad nekünk, hiszen így látjuk, hogy
van miért dolgozni.
A pozitív
történetekre továbbra is nagy szükség van, mivel az egészségügy
helyzete, az orvosok megítélése és megbecsülése továbbra is
kedvezőtlen. Mutassuk meg, hogy sok olyan orvos van, aki a nehéz
helyzet ellenére is képes emberségesen bánni a
betegeivel.
Szeptemberig
már nincs sok idő, úgyhogy addig is minden olvasónak kellemes
pihenést és jó egészséget kívánok!
A
tavaly szeptemberben meghirdetett Év Orvosa 2009- Astellas Díj
pályázatának befejezéseként ünnepélyes díjátadót tartottunk a
Magyar Tudományos Akadémia épületében.A neves közéleti és szakmai
személyekből álló zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok
alapján Astellas Díjat vehetett át Dr. Fábián Ferenc, debreceni
onkológus, Dr. Németh Lajos, szekszárdi sebész és Dr. Tóth Árpád,
győri belgyógyász-hematológus.
A tavaly meghirdetett Év Orvosa
pályázatra közel 300 történet
érkezett, amelyekkel betegek, betegségükből felgyógyult emberek
jelölték orvosukat az Astellas Díjra. A zsűri által döntőbe
juttatott 17 orvos 27 történetére szavazhatott a nagyközönség a
www.dijazorvoskokert.hu
weboldalon az egyes történetek osztályozásával.
Ezúton szeretném megköszönni a
történetíróknak és a szavazóknak, hogy elősegítették a pályázat
sikerességét aktív közreműködésükkel.
A bírálóbizottság tagjai Dr. Papp
Zoltán, a Nemzeti Egészségügyi Tanács Elnöke, Dr. Balogh
Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, Dr.
Kolláth György, alkotmányjogász, az ELTE docense, Dr. Éger
István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Nagy Bandó
András, a pályázat arca, Dr. Vástyán Attila,
gyermeksebész, Év Orvosa 2008-ban, Schaffer Erzsébet,
újságíró, Krasznai Éva, újságíró voltak.
A díjátadón részt vett Ken Jones, az
Astellas regionális európai igazgatója, akinek nagy örömére
szolgál, hogy a cég magyar leányvállalata által támogatott Év
Orvosa pályázat - Astellas Díj a magyar PR Szövetség CSR Best
Practice pályázatán díjazott lett a példamutató társadalmi
felelősségvállalás okán.
Egyre izgalmasabb az Év
Orvosa verseny! Ma elindítottuk a szavazást: összesen 27 történetre
lehet szavazni a www.dijazorvosokert.hu
weboldalon. Az elmúlt hónapok során több száz történet érkezett be
hozzánk. Ezek közül, a honlapra 181 történet kerülhetett fel az
orvosok hozzájárulása alapján. A döntőbe jutott történetek
kiválasztása az alábbiak szerint zajlott.
A 9 tagú szakmai zsűri mindegyike megkapta
az összes történetet, amit a következő szempontok alapján
értékeltek a bíráló bizottság-tagok:
empátia (mennyire tudott azonosulni az
orvos betege helyzetével, problémájával)
elhivatottság (az orvos mennyire érezte
fontosnak, hogy segítsen betegén)
jó orvos-beteg kapcsolat (az orvos és
beteg közötti ember kapcsolat hogyan támogatta a gyógyulást, mit
jelentett mindez a betegnek)
odafigyelés (mennyire érezte a beteg
orvosa személyes törődését, állandó figyelmét)
orvosi kvalitás (általában az orvos
emberi-szakmai kiválósága hogyan tükröződik a történeten
keresztül)
Az értékelések alapján minden zsűritagnak
3 történetet kellett javasolnia az Astellas Díjra. Ennek
eredményeképpen a döntőbe 27 történet került be. Ezekre a
történetekre lehet most szavazni a fent ismertetett honlapon.
Érdemes őket elolvasni, mivel mindegyik az orvosok emberséges
hozzáállásáról, figyelmességéről, bátorító szavairól szólnak,
amelyek sokat számítanak a beteg gyógyulásba vetett hitében,
ezáltal magában a gyógyulási folyamatban is!
Nemrég egy kiállítás megnyitóról
tájékoztattam az olvasókat, ahol bemutattuk a MOME diákjai által
elkészített 6 döntős pályaművet. A tájékoztató után el is indult a
szavazás ezekre a művekre. Az orvosok szavazhattak, hogy milyen
díjat szeretnének a polcukon látni, amennyiben ők nyernék meg a
szavazást.
Annak érdekében, hogy minél több orvos
tudjon a szavazásról, vándorkiállítást szerveztünk. A kiállítás
több neves orvos-szakmai kongresszuson is megfordult, ahol
hostesseink tájékoztatást adtak a szavazás menetéről, valamint
szórólapokat osztogattak. Lehetőség nyílt a 6 döntőbe jutott
alkotás megtekintésére is.
A több ezer kiosztott szavazólapból
jelentős számú érkezett vissza hozzánk, de interneten is sokan
szavaztak. A szoros küzdelem során Tiszaváry Fanni műve nyerte el
legjobban az orvosok tetszését. A következő linken látható a
szavazás eredménye.
A
versenyt övező nagy érdeklődést mutatja, hogy a szavazás ideje
alatt a holnap látogatóinak száma megközelítette a 10.000
főt!
Már régóta gondolkodtunk azon,
hogy a MOME hallgatói által megalkotott díjakat minél több helyen
bemutassuk, minél több orvosnak megadjuk a szavazás lehetőségét.
Ezért született meg a vándorkiállítás ötlete. Mivel a legtöbb orvossal szakmai
kongresszusokon találkozhatunk, ezért ezeket a rendezvényeket
céloztuk meg.
Csütörtökön Galyatetőn voltunk a
Magyar Transzplantációs Társaság XI. Kongresszusán. Nagyon szép
környezet fogadott minket. Sikeresnek tartom ezt a kiállítást, mert
a rendezvényen sokan megnézték a kiállítást és nagyon jó helyre
sikerült kihelyezni
a műveket. Mivel fő célunk az volt, hogy minél többen szavazzanak a
díjakra, lehetőséget biztosítottunk az orvosoknak, hogy helyben
leadhassák szavazatukat.
Pénteken Egerbe látogattunk el a
15. Országos Antibiotikum Továbbképző Tanfolyam-ra. Itt sokkal több
orvos és persze érdeklődő volt jelen. Nagyon jó hangulatban telt az
esemény, sok pozitív visszajelzést kaptunk orvosoktól és
laikusoktól egyaránt, a művészeti pályázat sikerességét
illetően.
Végül a szombati napot tekintem a
legeredményesebbnek. Igaz, egy nagyon speciális réteget céloztunk
meg, ugyanis a Magyar STD Társaság XIV. Nagygyűlésére – a
Venerológiai Továbbképző Tanfolyamra látogattunk el. Itt elsősorban
nőgyógyászok és urológusok voltak jelen. Lehet, hogy ennek is
köszönhető az a nyitottság, ami minket és a díjakat fogadott. Az
orvosok nem csak a kiállításokon, hanem a honlapunkon www.dijazorvosokert.hu is
szavazhatnak egészen december 31-ig.
Kiállítás-megnyitón mutattuk be kedd délelőtt az Év Orvosa –
MOME pályázatra érkezett alkotásokat a Semmelweis Innovations-ben.
Rendkívül jó hangulatban telt a rendezvény, mert a döntőbe jutott
alkotásokat tervező MOME-hallgatók is részt vettek a
kiállítás-megnyitó ünnepségen. Dr. Bittner Nóra, 2007-ben Astellas
Díjjal kitüntetett onkológus doktornő, Gáspár György, a MOME
Egyetem oktatója, egyben a tervezés koordinátora, valamint Dr.
Markovich György, az Astellas ügyvezető igazgatója is mondott
beszédet.
A
hallgatók a megnyitó után személyesen magyarázták el, hogyan
készült el egy-egy műalkotás.
Gáspár
György, a MOME oktatójakíváncsian várja, melyik alkotás
nyeri el legjobban az orvosok tetszését januárban. Mivel három
orvost tüntet ki az alapítvány Astellas Díjjal, ezért még két
darabot fog elkészíteni a nyertes hallgató az alkotásból. Ezen a
képen látható a hat továbbjutott alkotás.
A nyertes
pályamű alkotója250 000Ftjutalmat
kap. Az alkotások magas színvonalát mutatja az is, hogyDr. Markovich Györgynek, a
pályázatot támogató Astellas ügyvezető igazgatójának annyira
megtetszett a hat döntős alkotás, hogy felajánlott plusz 50-50 ezer
forintot a további öt helyezetnek.
A
szavazásra bocsátott döntős alkotásokat az év végéig orvosi
kongresszusokon, szakkiállításokon, tanfolyamokon tekinthetik meg
az orvosok, ahol egy szavazólapon is leadhatják voksukat; valamint
szavazhatnak az Év Orvosa pályázat hivatalos honlapján, a www.dijazorvosokert.hu
weboldalon. Itt meg lehet tekinteni az alkotások fotóit. A honlapon
2009.november 17-től december 31-ig
lehet leadni a voksokatnév, e-mail cím és
pecsétszám megadásával.
Ezúton is
bátorítok minden orvost, hogy szavazzon az általa
legtetszetősebbnek vélt alkotásra, hiszen lehet, hogy pont az ő
rendelőjét fogja díszíteni a februárban átadásra kerülő Astellas
Díj!
2007-ben és 2008-ban az Év Orvosai a fotón
látható díjat kapták meg erkölcsi elismerésként. Tavaly a díjat
olyan szaktekintélyek adták át, mint Dr. Éger István, a MOK elnöke,
Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter vagy Dr. Balogh Sándor, az
Országos Alapellátási Intézet főigazgatója.
Ez a korábbi Astellas Díj két részből
tevődik össze: Börönte Klára iparművész üvegalkotásából, amely két
kiváló fafaragó művésztanár, Haller Szilveszter és Varga Zoltán
által készített fakézbe került bele.
Az egységes díj, azaz a fa és az üveg
találkozása jelenti a partneri viszony létrejöttét orvos és beteg
között, az emberi kapcsolatot és bizalmat, vagyis a jól működő
kommunikációt, valamint a legfontosabbat: az orvosi hivatás
megbecsülését.
Idén úgy döntöttünk, hogy nem egy ismert
iparművésszel készíttetjük el a díjat, hanem pályázatot írunk ki a
2009-es Astellas Díj megalkotására. A versenyen a MOME Egyetem
tárgytervező szakos hallgatói indulhattak, úgy, hogy órarendjükbe
illesztett szabadon választható tárgyként vehették fel a díj
megalkotását. A diákok üvegből, fémből, kerámiából, fából
készítették a műveket szakoktató mesterek irányításával. 29 diák
érzett kedvet a díj elkészítéséhez, ez azt jelenti, hogy sokan
tekintették érdekes feladatnak, kihívásnak a díj megalkotását. Az
alkotások zsűrizésére október 26-án került sor az Egyetemen: 29
munkából 6 tárgyat választottak ki a zsűritagok.
Ígérem, hogy hamarosan sor kerül a
továbbjutott alkotások fotóinak bemutatására! Addig is elárulom,
hogy egytől-egyig minőségi anyagokból készített letisztult
munkákról van szó, melyek a legújabb művészeti trendet követik!
Praktizáló orvosok szavazhatnak awww.dijazorvosokert.huhonlapon a legtetszetősebb
pályaműre, a legtöbb szavazatot kapott alkotás lesz az, amelyet az
idei Év orvosai fognak megkapni (természetesen mind a három leendő
Év Orvosa kap egy díjat, és nem hárman kapnak majd egyet)!
:-)
Eddig 85 db történetet kaptunkaz idei pályázatra. Ezekben a
történetekben is – ahogy az összesben – megmutatkozik az orvos
hivatástudata, akaratereje, hite betegének
gyógyulásában.
Az évekig tartó küzdelem és
szenvedés olvasható annak az egyedülálló két gyermekes édesanyának
a levelében, akit nagyon sokáig gyötörtek gerincfájdalmak. Három
gerincműtéten esett át, utána pedig több évre lebénult az egyik
lába. Orvosa mindvégig tartotta benne a lelket, nem hagyta, hogy
feladja a küzdelmet! Sokat elárul a kettejük közötti kapcsolatról,
hogy ez a hölgy, ha nyerne a lottón, a lányai után az orvosának
adná a nyereményének egy részét!
Itt az idő, hogy beszámoljak 1-2
újdonságról a pályázat online kommunikációja kapcsán is.A korábbi évektől eltérően
idén a történetek elbírálásának menetében újdonságnak számít, hogy
a zsűritagok csak az első fordulóban értékelik a beküldött
történeteket, amelyek közül kiválasztanak 25-öt, ezek jutnak tovább
a második fordulóba vagyis a döntőbe. A bekerült történetek közül a
nagyközönség dönti el szavazássalwww.dijazorvosokert.huweboldalon – a pályázat
megújult honlapján –, hogy kik legyenek az idei verseny Astellas
Díjjal kitüntetett orvosai. Szerintem nagyon jó dolog, hogy a
döntőbe jutott orvosokra már mindenki voksolhat! Ezt azért is
találtuk ki, mert tavaly nagyon sokan jelezték, hogy jó
lenne, ha mindannyiunk véleménye, és nem csak a zsűritagok
véleménye számítana a végeredményben.
Hírlevelet
indítunk!
Másik újdonság, hogy
azok, akik a honlapon regisztrálnak hírlevelünkre, rendszeres
tájékoztatást kapnak az Év Orvosa pályázat alakulásáról,
aktualitásairól, érdekességeket olvashatnak az orvos-beteg
kapcsolatról. A játékos kedvűek az orvostörténelem kiemelkedő
szakembereiről szóló izgalmas kvízjátéksorozaton vehetnek
részt.
Ezúton is arra biztatok
mindenkit, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy folyamatosan
naprakész információkkal láthassuk el a pályázatról, és izgalmas
orvosi témájú kvízjátékon vehessen részt!
2009. szeptember 8-án a fővárosi
Szent Imre kórházban rendeztük meg hagyományteremtő jelleggel Az Év
Orvosa Pályázat – Astellas Díj kampányindító rendezvényét. Nagy
örömömre szolgált, hogy Nagy Bandó András, a kampány arca, Dr.
Sirák András, tavalyi Astellas Díjas háziorvos, Kókai-Nagy Ákos, az
Astellas Pharma marketing igazgatója és Dr.László Imre, a Szent Imre Kórház főigazgatója is részt
vett és beszédet mondott a megnyitón.
A sajtótájékoztató után
több rádió (Sztár FM, Sláger Rádió, Klubrádió) szerkesztője is
megkeresett, hogy interjút készítsen velem, mint a pályázat
főszervezőjével. A Klubrádióban Neumann Gábor, a Reggeli Gyors
műsorvezetője tette fel kérdéseit. Meglepett a kérdése, amikor
megkérdezte, hogy egyfajta valóságshowról van-e szó. Azt
válaszoltam, hogy nem „hagyományos” valóságshow – amiket
kereskedelmi csatornákon láthattunk 6-7 évvel ezelőtt –, hanem
abban az értelemben tartoznak ebbe a kategóriába a történetek, hogy
a különböző esetek a VALÓ ÉLETBEN történnek meg velünk,
EMBEREKKEL.
A jó orvos-beteg kapcsolat téma
fontosságát mutatja az is, hogy tavalyi zsűritagjaink mind
elfogadták a felkérést, hogy a 2009-es történetek értékelésében is
részt vegyenek.
Az idei pályázat érdekessége,
hogy Dr.Vástyán
Attila, a 2008-as
pályázat Astellas Díjas gyermeksebész szakorvosa is részt vesz a
pályázatok értékelésében. Nagy Bandó András, immáron harmadszor
vállalta el a kampány arcának szerepét. A humoristának személyes
élménye van a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságáról: több fórumon
is hangsúlyozta, hogy rengeteget köszönhet orvosának, aki a szívét
műtötte meg.
A 2009-es pályázat további
zsűritagjai – a tavalyi évhez hasonlóan – a következők:Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke,Prof. Dr. Papp
Zoltán, a Semmelweis
Egyetem professzora, a Nemzeti Egészségügyi Tanács elnöke,
Dr.Kolláth Györgyalkotmányjogász, Dr. Balogh
Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója,Nagy Tímeaolimpiai bajnok vívó, Schäffer Erzsébet
újságíró,Krasznai
Évaújságíró.
A pályázatban számos
betegszervezettel működünk együtt annak érdekében, hogy minél több
beteghez és orvoshoz eljusson a pályázat híre és céljai! Ezek közül
kiemelném a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, a
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét és a Magyar
Szervátültetettek Szövetségét. A fenti szervezetek – számos más
egyesülethez hasonlóan – vállalták, hogy csatornáikon keresztül
több ezer, orvosokkal gyakran találkozó ember figyelmét hívják fel
a pályázatra.
A
jó orvos-beteg kapcsolat téma fontosságát mutatja az is,
hogy tavalyi zsűritagjaink mind elfogadták a felkérést, hogy a
2009-es történetek értékelésében is részt vegyenek.
Az idei pályázat érdekessége,
hogy Dr. Vástyán Attila, a 2008-as pályázat Astellas Díjas
gyermeksebész szakorvosa is részt vesz a pályázatok értékelésében.
Nagy Bandó András, immáron harmadszor vállalta el a kampány arcának
szerepét. A humoristának személyes élménye van a jó orvos-beteg
kapcsolat fontosságáról: több fórumon is hangsúlyozta, hogy
rengeteget köszönhet orvosának, aki a szívét műtötte
meg.
A 2009-es pályázat további
zsűritagjai – a tavalyi évhez hasonlóan – a következők: Dr. Éger
István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Prof. Dr. Papp Zoltán, a
Semmelweis Egyetem professzora, a Nemzeti Egészségügyi Tanács
elnöke, Dr. Kolláth György alkotmányjogász, Dr. Balogh Sándor, az
Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, Nagy Tímea olimpiai
bajnok vívó, Schäffer Erzsébet újságíró, Krasznai Éva
újságíró.
A pályázatban számos betegszervezettel
működünk együtt annak érdekében, hogy minél több beteghez és
orvoshoz eljusson a pályázat híre és céljai! Ezek közül kiemelném a
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, a Siketek és
Nagyothallók Országos Szövetségét és a Magyar Szervátültetettek
Szövetségét. A fenti szervezetek – számos más egyesülethez
hasonlóan – vállalták, hogy csatornáikon keresztül több ezer,
orvosokkal gyakran találkozó ember figyelmét hívják fel a
pályázatra.
Dr. Berencsi
György vagyok, Az Év Orvosa pályázat főszervezője. Az
orvos-beteg kapcsolat fontosságának megismertetése, valamint az
orvosi hivatás megbecsülése érdekében elindított pályázatot idén
harmadszor írta ki a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány. A
pályázaton az Astellas Díj kerül kiosztásra.
Az Astellas Díjat három
orvos nyerheti el a páciensek javaslata alapján. Nem pénzbeli
jutalomról van szó, hanem az orvosok áldozatos munkájának erkölcsi
elismeréséről. Tavaly 8 tagú független, ismert közéleti emberekből
álló zsűri értékelte a beküldött történeteket és választotta ki a
három nyertes orvost. A bírálóbizottság tagja volt többek között
Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó, Nagy Bandó András (a pályázat
arca), Schäffer Erzsébet újságíró, Dr. Éger István, a Magyar Orvosi
Kamara elnöke. Tavaly különlegesség volt, hogy felkértük Dr.
Bittner Nórát, a 2007-es pályázat egyik díjazott orvosát, hogy
vegyen részt a történetek elbírálásában.
Az Astellas Díjat
2007-ben adtuk át először. A betegeknek, akik jelölni akarták
orvosukat a díjra, csak annyit kellett tenniük, hogy megírták
gyógyulásuk történetét, kihangsúlyozván az orvos pozitív emberi
hozzáállását, empátiáját, azt, hogy emberileg hogyan próbált meg
rajta segíteni.
Fő célunk volt
megmutatni, hogy a jó orvos-beteg kapcsolat, a kölcsönös
bizalom milyen sokat számít a beteg állapotának javulásában. A jó
kapcsolat csökkenti a beteg bizonytalanságát, segíti a páciens és a
család tájékozottságát. Ha partneri viszony alakul ki közöttük, a
beteg megfogadja és követi orvosa tanácsát, így gyorsabban
gyógyulhat.
A kezdeményezés másik
fontos mozgatórugója az orvosok áldozatos munkájának
elismerése volt, mivel a médiában nap mint nap orvosi
műhibákról lehet hallani.
Főszervezőként
2007-ben és 2008-ban is szívbemarkolóan megható, ugyanakkor
példaértékű történetekkel találkoztam, melyekben az orvos együtt
küzdött betegével, lelki támaszt nyújtott neki. A pályázatra
beküldött történetek, valamint fontos információk az Év Orvosa
megújult weboldalán olvashatók:www.dijazorvosokert.hu.
A 2008-as díjátadóról és a híradókból készített filmeket
feltöltöttük a YouTube-ra. Érdemes megnézni azért is, mert ebből
kiderül, hogy kik voltak a díjazott orvosok tavaly.
A
történeteket – az orvos nevével és elérhetőségével együtt –
levélben és e-mailben várjuk a 1507 Budapest, Pf. 43, vagy a
palyazat@dijazorvosokert.hu címre, de lehet jelöltet állítani és
történetet írni az Év Orvosa pályázat honlapján, awww.dijazorvosokert.huhonlapon is. A beküldésre 2009.
december 19-ig van lehetőség.
Tetszik a blog? Iratkozz fel és értesítünk a friss bejegyzésekről. RSS feliratkozásA regisztráció után értesítést kérhetsz a blogról és hozzá is szólhatsz a Blogteres blogokhoz.
Kedves Poncihter!
Valóban nem működött a honlapot működtető szerver pár napig, ezért elnézést kérek. Bízom benne, hogy azóta már sikerült felregisztrálni és szavazni, hiszen közel egy hete zavartalanul működik.
Dr. Berencsi György vagyok, Az Év Orvosa pályázat főszervezője. Az orvos-beteg kapcsolat fontosságának megismertetése, valamint az orvosi hivatás megbecsülése érdekében elindított ...
Bizony, nincs már hátra sok idő és újra szebbnél-szebb történeteket olvashatunk az orvosok segítőkészségéről, profizmusáról és a jó orvos-beteg kapcsolatról.
Szeptember 8-án in...
2009. szeptember 8-án a fővárosi Szent Imre kórházban rendeztük meg hagyományteremtő jelleggel Az Év Orvosa Pályázat – Astellas Díj kampányindító rendezvényét. Nagy örömömre szolgált, hog...
Kiállítás-megnyitón mutattuk be kedd délelőtt az Év Orvosa – MOME pályázatra érkezett alkotásokat a Semmelweis Innovations-ben. Rendkívül jó hangulatban telt a rendezvény, mert a döntőbe ...
Megszületett a várva várt eredmény! Tiszaváry Fanni művét kapják meg az orvosok a február 16.-i ünnepélyes díjátadón.
http://www.dijazorvosokert.hu/dij/?sr=szavazatok
Nemrég egy ...
2009-ben is keressük az Év Orvosát - Dr. Berencsi György vagyok, Az Év Orvosa pályázat főszervezője. Az orvos-beteg kapcsolat fontosságának megismertetése, valamint az orvosi hivatás megbecsülése érdekében elindított pályázatot idén ...
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói terve... - 2007-ben és 2008-ban az Év Orvosai a fotón látható díjat kapták meg erkölcsi elismerésként. Tavaly a díjat olyan szaktekintélyek adták át, mint Dr. Éger István, a MOK elnöke, Dr. Székely Tamás e...
Már 85 történet érkezett be! - Eddig 85 db történetet kaptunk az idei pályázatra. Ezekben a történetekben is – ahogy az összesben – megmutatkozik az orvos hivatástudata, akaratereje, hite betegének gyógyulásában. ...